A mediáció az alternatív vitarendezési eljárások egyike.
A mediáció egy speciális konfliktuskezelési módszer, amelynek lényege, hogy a két fél vitájában a felek közös beleegyezésével egy semleges, harmadik személy (a mediátor ) jár közben. A mediáció olyan eljárás, melynek során egy külső, pártatlan közvetítő segíti a szembenálló feleket abban, hogy vitás ügyüket, konfliktusaikat tárgyalásos úton próbálják rendezni, és e tárgyalások során mindkettőjük számára elfogadható, tartós megállapodás szülessen.
A mediátor a mediációs eljárás során a résztvevők helyett soha nem hoz döntéseket, hanem segíti őket olyan helyzetbe kerülni, amelyben a felek maguk hozhatják meg a megállapodáshoz vezető döntéseket.
Mediációra leginkább akkor érdemes sort keríteni, amikor a vitás felek már nem hajlandók, vagy nem képesek közvetlen kommunikáció útján megállapodni, készek azonban egy külső közvetítő segítségével kísérletet tenni a probléma megoldására.
Pedagógus is lehet mediátor , amennyiben erre a szerepre megfelelően felkészült. Ugyanakkor nem javasolt, hogy saját környezetében vállalkozzon mediátori feladatra.
A mediációs folyamat szakaszokra bontható. Minden szakasznak vannak sajátosságai és a mediátor szempontjából (is) értelmezhető feladatai. Ezek szem előtt tartása a mediációs eljárás szerves része.
A mediáció meghatározására számos definíció létezik, ezek mellett azonban téves értelmezések is kapcsolatban állnak e fogalommal. A mediáció kifejezést sokan a konfliktuskezelés szinonimájaként használják, pedig – ahogyan az előbbiekben bemutattuk - a konfliktuskezelés jóval összetettebb fogalom, mint a mediáció, többféle eljárás közös megnevezése.
A mediációt gyakran a facilitáció szinonimájaként értelmezik. Valójában a facilitáció is tágabb fogalom a mediációnál, az alternatív konfliktuskezelési eljárások közül a mediáció és a resztoratív technikák is a facilitált eljárások körébe tartoznak.
A mediáció tehát egy speciális konfliktuskezelési módszer, amelynek alkalmazására olyan helyzetekben kerül sor, amikor a konfliktusban álló felek között gyakorlatilag megszűnt a kommunikáció. A mediáció során a felek – a mediátor segítségével – a konfliktus megoldását keresik, nem pedig egy konfliktus előtti állapotot kívánnak helyreállítani.
A mediátor egy professzionális, a mediátori szerepre kellően felkészült, képzett közvetítő, akinek elsődleges feladata a konfliktuskezelési eljárás kereteinek kézben tartása, a vitarendezési folyamat strukturálása, a kommunikáció irányítása. A folyamat során a felek figyelmét az érzelmekről a tényekre, a vita tárgyára irányítja, és elősegíti a közös célok, valamint a célok elérését szolgáló alternatív megoldások kidolgozását. A mediátor kiemelt feladata, hogy az eljárás során mindvégig fenntartsa a felek közötti kommunikációt.
A mediátortól is elvárt – csakúgy, mint az arbitrátortól –, hogy a felekkel és az érintett üggyel kapcsolatosan semlegeses maradjon, egyenlő lehetőségeket és egyenlő feltételeket biztosítson a vitarendezésben való részvételhez
A mediátor képzésében szociálpszichológiai, pszichológiai, kommunikációs és pedagógiai ismeretek, készségek elsajátítása a meghatározó.
Mediátort olyan esetekben érdemes a folyamatba bevonni, amikor a konfliktus sokszereplős, nagyon elmélyült, elhúzódott, vagy akár a valódi okok már elhomályosultak.
A pedagógus is lehet mediátor , ha megfelelően képzett és felkészült. Hazai viszonyok között azonban semmiképp sem javasolt, hogy valaki saját közvetlen környezetében vállaljon mediátori szerepet, mert ez a későbbiekben számos nehézség okozója lehet. Ilyen esetekben a mediátor nehezen tudná magát függetleníteni a személyektől, a személyekről szerzett előzetes ismereteitől, tapasztalataitól, és utólag is sok – gyakran indokolatlan – sértődés, vád kapcsolódna munkájához.
Az USA egyetemein a mediáció bevett vitarendezési gyakorlat. Külső mediátort nem is feltétlenül vesznek igénybe, helyette évente egy alkalommal megválasztják maguk közül azt a személyt, akit a tárgyévben, ha szükséges, a mediációs eljárások levezetésre kérnek fel. Miután az amerikai kultúrában a hivatásbeli és magánéleti szerepek jobban elválnak, mint nálunk, a problémákhoz elsősorban racionálisan és nem érzelmi alapokon közelítenek, a gyakorlat így ott beválik.
A kép illusztrációNoha a korábbiakban említettük, hogy a mediátor pártatlan külső fél, aki nem vonódik be az esetekbe, nem foglal állást, a magyarországi helyzetben azonban ez inkább elméleti konstrukció. Gyakorló mediátorok tapasztalatai szerint rendszeresen fordulnak elő olyan helyzetek, amikor a résztvevők elvárnak valamilyen mértékű „beavatkozást”. Ez az elvárás leginkább akkor fordul elő, ha a mediációs megbeszélésre olyan helyzetben kerül sor, amikor a felek nem, vagy nagyon nehezen képesek kikerülni a győzelemorientált attitűd befolyása alól. A mediátori beavatkozás ilyen esetekben sem érheti el a felek helyetti döntéshozatal szintjét, ám a napi gyakorlatban szükség lehet ún. „javaslattevő kérdés” megfogalmazására. Ilyen például az „Érdemesnek tartanák-e megfontolni...” kezdetű kérdés, mely mindig valamilyen feltételezett továbblépési irány felé orientálja a résztvevőket, meghagyva azonban nekik az adott felvetés elutasításának szabadságát.
A kép illusztrációA mediáció egyike az alternatív konfliktuskezelési módszereknek. Fő ismérve, hogy a két fél vitájának rendezésébe, az érintett felek közös beleegyezésével, egy semleges harmadik felet, egy ún. mediátort vonnak be. A mediációs eljárás során a külső pártatlan közvetítő segíti a vitás feleket abban, hogy vitás ügyüket, konfliktusaikat tárgyalásos úton próbálják rendezni; s egyúttal abban, hogy e tárgyalások során mindkét fél számára elfogadható, tartós megállapodás szülessen.
A tananyag az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet „Az alternatív vitarendezés, az érdekalapú tárgyalás és a resztoratív technikák bevezetése a szakképző intézmények működési és nevelési gyakorlatába” című programja keretében készült. A program megvalósulásához a támogatást a Munkaerő-piaci Alap terhére az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosítja.