A tananyagban nem véletlenül tulajdonítunk kiemelt szerepet a kommunikációnak, a kommunikációs alapismeretek felelevenítésének. A kommunikáció egyfelől konfliktusforrás lehet, másfelől eszköz a konfliktusok hatékony megoldásában, levezetésében.
Szerencsés esetben a konfliktusok két- vagy többoldalú kommunikációs helyzetekben oldódnak meg, megbeszélések, tárgyalások során. A tárgyalások célja minden esetben az álláspontok kölcsönös ismertetése, megismerése. Ha az iskolai konfliktus következménye fegyelmi eljárás, az is tárgyalásos helyzetben megy végbe.
A tárgyalás a két- vagy többszereplős döntéshozatali folyamatok egyik formája. A tárgyalási folyamat során a szereplők szándékai, erőforrásai, cselekvései kölcsönösen hatnak egymásra, és az egész tárgyalást, a benne részt vevő szereplőket befolyásolja maga a döntéshozatali folyamat. Ezért is hangsúlyozzuk a vitarendezési eljárások alkalmazását az iskolákban, hiszen a folyamat hatást gyakorol a tárgyalások eredményességére is.
A tárgyaló felek tudatosan, vagy kevésbé tudatosan eltérő stratégiákat alkalmazhatnak a konfliktus megoldása érdekében. Ezek a stratégiák nagyban függnek attól is, hogy a tárgyalófelek milyen alá- és fölérendeltségi (hatalmi) viszonyban állnak egymással és milyen mértékű közöttük a bizalom szintje. (Ismét emlékeztetünk az Alternatív Vitarendezési projekt kutatásának eredményére, mely szerint a diákok bizalma tanáraikkal szemben magas szintű, s ez jó alapot teremt a megfelelő tárgyalási stratégia megválasztására és következetes alkalmazására.)
A tárgyalási stratégiák különböző típusainak megnevezése a vonatkozó tudományos művekben eltérő. Néhány szerző két, mások három különféle stratégiát azonosítanak. Ezek a következők:
A kép a konfliktusok izolációs fázisát illusztrálja.Alapvető jellemzőjük, hogy a tárgyalásban részt vevő felek között alacsony a bizalmi szint, ám mindkét fél meglehetősen nagy hatalommal rendelkezik. (Tipikus esete a versenytárgyalás, de a személyközi konfliktusokban is sűrűn alkalmaznak ilyen stratégiát az érintettek, pl. a válás esetén, ahol a kapcsolat megromlásával párhuzamosan kell a vagyon megosztásáról és a gyermek elhelyezéséről dönteni, s erre mindkét fél közel azonos befolyással bír; vagy az iskolai kiskirályok közötti tárgyalás). Az ilyen stratégiát választó felek – épp a saját hatalmuk birtokában – rendszerint csak saját érdekeikre, szükségleteikre koncentrálnak. Éppen ezért a tárgyalás során a felek egymással szemben állnak, és abban érdekeltek, hogy egyikük nyerjen, a másik pedig veszítsen. A kommunikáció az ilyen tárgyalások során nehezített, gyakori az információ visszatartása és a másik félrevezetése.
KooperativitásA kooperatív stratégiát alkalmazó tárgyalófelek között jellemzően kiegyenlített a hatalom (egymáshoz viszonyított helyzetük horizontális), a felek közötti bizalom szintje magas. A tárgyalás során mindkét fél a nyereségre törekszik, de nem a másik kárára. Kölcsönösen tájékozódnak egymásról, és a tárgyalás során törekednek a partner szükségleteinek figyelembe vételére, egymás gondolatainak megismerésére, ötleteinek hasznosítására. Gyakori, hogy a tárgyalás során nem csak a rövid, de a hosszú távú együttműködésre is tekintettel vannak. Ilyen tárgyalási stratégiával a resztoratív eljárásokat bemutató filmeken is találkozunk, a verekedő fiatalok büntetése helyett a bocsánatkérés és az áldozattal való kapcsolat rendezése is terítékre kerül.
A kompromisszumos stratégiákat leginkább olyan helyzetekben választják, amikor a részt vevő felek mindegyike viszonylag kis hatalommal rendelkezik, és a felek közötti bizalom is alacsony szintű. Ilyen helyzetekben segíthet a félúton való találkozás, azaz ha minden fél arányosan engedményeket tesz, s így mindenki egyszerre nyer és veszít. A kompromisszumos tárgyalási stratégiák eredményeként a felek lehetnek kölcsönösen elégedettek, de ez az elégedettség általában rövid távra szól és gyakran megkérdőjeleződik.
A különböző tárgyalási stratégiákból vezethetők le a konfliktuskezelés során alkalmazott jellemző magatartásformák, konfliktuskezelési attitűdök: a megoldásorientált és a győzelemorientált attitűd. Ezek az attitűdök a konfliktuskezelési folyamat során mutatott magatartásformákban kifejezésre is jutnak.
A pozicionális tárgyalási formát a konfliktuskezelésben a résztvevők jellemző attitűdje alapján győzelemorientált konfliktuskezelési attitűdnek nevezzük.
Győzelemorientált konfliktuskezelésről akkor beszélünk, amikor a tárgyaláson részt vevő felek előre elhatározzák, hogy mit akarnak elérni, és ezért meddig hajlandók elmenni, mennyit hajlandók engedni. A cél a saját érdek minél nagyobb mértékű érvényesítése. Az érdekérvényesítés nagyon sokszor nem racionális, a tényleges érdek, a valós cél nem valamilyen dolog megszerzése, hanem érzelmi, hatalmi fölény elérése, a másik (a többi) fél legyőzése. A kommunikáció középpontjában a másik gyenge pontjainak felderítése áll, melynek célja a saját pozíció erősítése. A konfliktusban érintett felek szemben állnak egymással, s erőfeszítéseik – a probléma megoldása szempontjából nézve – kioltják egymást.
A győzelemorientált konfliktuskezelés során a felek jellemzően magas követeléssel indítanak, hogy anélkül tudjanak engedni, hogy saját megítélésük szerint rosszul járnának. A valós, releváns információkat nem rejtegetik, mert ezzel gyengítenék saját pozíciójukat, s erősítenék a másikét. A kommunikáció légköre bizalmatlan, taktikázó.
Vannak helyzetek, amikor a győzelemorientált attitűd megválasztása helyesnek bizonyulhat, többek között azokban az esetekben, amikor az elérendő célok, javak, előnyök korlátozottan állnak rendelkezésre. Ugyanakkor számolni kell azzal, hogy ez a magatartás megrendítheti a személyközi kapcsolatokat, korlátozza a konfliktuskezelési alternatívák keresését, és általában csak rövid távú problémák megoldására, rövid távú előnyök elérésére alkalmas. Aki vesztesként kerül ki a helyzetből, ingerültté, frusztrálttá válik. A helyzetre rátelepszik a jövő láthatatlan árnyéka: a vesztes, ha teheti, egy következő adandó alkalommal visszavág.
A jövő árnyéka a nemzetközi – elsősorban észak-amerikai – szakirodalomban gyakorta használt kifejezés. Azt jelenti, hogy jelenbeli cselekedeteink során számolnunk kell ezen tetteink következményeivel, azaz a mai cselekedet holnapi következményének árnyéka már a mai tettre is rávetül.
Helyi közösségekben, intézményekben gyakran tapasztalhatjuk, hogy a problémamegoldás akadálya a bizalmatlanság, a kölcsönös gyanakvás. Ez az állapot nem teszi lehetővé a tartalmi kommunikációt, így a konfliktusban szereplő felek gyakran nem a megoldás, hanem a krízis felé vezető úton haladnak.
Az alábbi kép a győzelemorientált konfliktuskezelést illusztrálja. Az ábrán a felek egymással szemben állnak, így a törekvéseiket jelző nyilak nem párhuzamosan, hanem egymással szemben futnak, jelezve, hogy közös megoldás a konfliktusra ebből a helyzetből nem születhet.
Győzelemorientált konfliktuskezelésA megoldásorientált konfliktuskezelés célja a felek érdekeinek és szükségleteinek egyidejű és minél teljesebb körű kielégítése. Olyan esetekben érdemes alkalmazni – s az iskolai konfliktusok ilyenek –, amikor egymással összefüggő és hosszú távú érdekeket kívánunk kielégíteni. (Ilyen például a pedagógiai munka és a tanulás zavartalansága, az iskolai élet békéjének biztosítása.) A cél nem az, hogy a felek legyőzzék egymást, hanem hogy kölcsönösen kielégítsék szükségleteiket, s olyan közös megoldást alakítsanak ki, amely mindkét fél számára elfogadható, azaz mindkét felet győztessé teszi. Így energiáik ahelyett, hogy kioltanák, erősítik egymást. Az effajta konfliktusmegoldás csak akkor lehet sikeres, ha a felek között fennáll a bizalom, és a kommunikáció is ennek megfelelően folyik közöttük. A megoldásorientált tárgyalás rendszerint hosszabb időt és nyugodt légkört kíván a résztvevőktől. Az iskolákban kitüntetett jelentőségű, mert együttműködő magatartásra, nyílt kommunikációra, felelősségteljes magatartásra nevel. Hátránya, hogy a felek kénytelenek felfedni a rendelkezésükre álló információkat, saját szükségleteiket, érdekeiket és elvárásaikat, s ezzel sebezhetővé válnak.
Az alternatív vitarendezési eljárásokat alkalmazni kívánó pedagógusoknak a megoldásorientált konfliktuskezelést ajánljuk. Akár a tanórán, akár azon kívül – a kooperatív pedagógiai szemlélet és módszerek alkalmazásával – a tanulókat is fel kell készíteni erre, lehetőség szerint még a konfliktus bekövetkezése előtt.
Az alábbi ábrán A és B szereplőt látjuk, akik egymás mellett állnak. A szereplőktől egy-egy egymáshoz közelítő nyíl vezet a probléma felé, áthaladva egy négyszögön. Az ábra a megoldásorientált konfliktuskezelést illusztrálja, amelyben mindkét fél egyaránt a probléma megoldására törekszik, nem riadva vissza a megoldást gátló vagy nehezítő tényezőktől sem.
A tananyag az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet „Az alternatív vitarendezés, az érdekalapú tárgyalás és a resztoratív technikák bevezetése a szakképző intézmények működési és nevelési gyakorlatába” című programja keretében készült. A program megvalósulásához a támogatást a Munkaerő-piaci Alap terhére az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosítja.