Jelen tananyag esetében konfliktusnak nevezzük azokat a helyzeteket, amelyekben egy társadalmi mikrotér (pl. iskola) két vagy több szereplője között olyan ellentét jön létre, amely akadályozza az érintett felek érdekeinek, álláspontjának egyidejű és/vagy teljes körű érvényesülését.
Megkülönböztetünk konstruktív és destruktív konfliktusokat, és ehhez kapcsolódóan bemutatjuk, hogy a konfliktusok lehetőségszintű megközelítése hozzájárul eredményes kimenetelükhöz.
Megvizsgáljuk az iskolai konfliktusokat a két legfőbb érintett, tanár és diák szempontjából. Megállapítjuk, hogy a diákok vitarendező beállítódását is leginkább az befolyásolja, hogy tanáraik hogyan kezelik a konfliktusokat az iskolában. Rámutatunk, hogy a közvélekedéssel ellentétben a tanárok és tanulók viszonyát – még azon tanulók esetében is, akik zavarják az órát vagy más fegyelemsértést követnek el – a kölcsönös tisztelet jellemzi, azaz nyitott a lehetőség az alternatív vitarendezési eljárások alkalmazására.
A tanulók általában közömbösek azok iránt a konfliktusok iránt, amelyekben nem érintettek, és nem motiváltak a konfliktusok feldolgozásában, nincs maguktól megfogalmazódott igényük a konfliktusok konstruktív lezárására. Amennyiben a tanár felajánlaná a konstruktív vitarendezés lehetőségét, élnének vele
„Már sok családnál működik, hogy előbb nekünk szólnak. Korábban rohantak fel az iskolába, veszekedve, fenyegetőzve. Sokan persze ma is ezt az utat választják. De már nem mindenki.
Sok eset van ugyanis, ami nem úgy történik, ahogy a gyerek otthon elmondja. Mert nem verte meg pl. senki, csak két fiú, egy kakaskodó játékban nem vette észre a vézna kislányt mögöttük, és a falnak lökték. De nem szándékosan. Az ilyen eset simán megbeszélhető, a részletek ismeretében már világos, hogy nem volt szándékosság, elsimul a baj.
Más a helyzet, amikor szándékosan bántják egymást. Leginkább otthoni konfliktusokat visznek be a szünetek közötti játékba, vannak örökké ellenségeskedő családok, akiknél a gyerek is abba nő bele, hogy keresse a lehetőséget a másik megsértésre, okot adjon a verekedésre, amit aztán úgy forgat, hogy a másik kezdte. Mert az ütött először.
Most az egyik kis ösztöndíjasunkkal is gond volt. Nem a tanulmányi eredménnyel, hanem a verekedéssel, a fékezhetetlenséggel.A tanító nénivel beszéltem először. Aztán a szülővel.
Az anyja egyedül neveli. Dolgos asszony, a férje előbb elhagyta őket, aztán meghalt. Kicsit könnyebb lett az árvaságival, amit a két gyerek után kap. Ritkán kér, tudja, másoknak még nehezebb. A ház még őrzi a nyomát annak, hogy valamikor több pénz volt, a betont a konyhában csempe fedi, és bútor is van. De lassan romlik minden, az elszegényedés minden látogatásnál érezhető.
A kép illusztrációAz asszony tisztaságot tart. És megfogja a munkát. Ha kell, hagymát szed, ha kell, kukoricát címerez. A nagylánnyal nehezen bír. A fiúval még csak-csak. Aki okos, ügyes, mindannyiunk kedvence. De néha öntörvényű, agresszív.
Sorolom az iskola jelzéseit. Bólogat. Tudja, minden nap megszidja a fiát. Minden nap megígéri neki, hogy más lesz. Tegnap is meghallgatta a szidást, majd félrement. Az anyja utána lopakodott. Sírt. A ház mögött. Mert az anyja előtt nem akar. Tíz évesen már nem. Hisz ő a férfi a házban. De bántja, nagyon. Tudom én is, hogy akar jó lenni. Emlékszem a múlt órára, amikor szándékosan cukkolta a többi. Láttam, ahogy szinte megfeszül, hogy ne szóljon vissza. És ne ugorjon neki a másiknak. Láttam a szemén, az összeszorított ajkain. Megállta. Miattam. Próbálom mondani az anyjának, hogyha nálunk képes megállni a verekedést, a művészetiben, akkor a napköziben is uralkodnia kellene magán. Mert így nem fog menni az ösztöndíj. Mert ő példa, kiválasztott, és ugye az érthető, hogy aki minden nap balhézik valakivel, az nem lehet példa.
Persze, megérti. Holnap bemegy a suliba, mondja. És ha máshogy nem megy, kiveszi a napköziből. Mert mindig ott történik valami. Óvom ettől. Nem ez a megoldás. Nem a körülményeket kell úgy alakítani, hogy ne lehessen baj, hanem neki kell önfegyelmet tanulnia. Elfogadja. Most egy hónap haladékot kaptak.
Persze a dolog ennél bonyolultabb. Mostanában sok a verekedés, konfliktus. Sokat beszélünk ezekről a családokkal. De néha nehéz. Mert ezeken a konfliktustisztázó beszélgetéseken más is megfogalmazódik. Az iskola, a tanárok hangneme, viszonyulása, példaadása. És nehéz akkor érvelnem, ha ezzel van a gond.”
Forrás: A nyomor széle
A kép a frontális osztálymunkát illusztráljaA rendszerváltással együtt járó, azt követő politikai, gazdasági, társadalmi változások jelentősen átalakították a korábbi társadalmi viszonyrendszert, az emberek értékeit, egymáshoz való viszonyukat. A változások nem hagyták érintetlenül az iskolákat sem. Megváltoztak a diákok és szülők iskolával szemben támasztott elvárásai, s a pedagógus szerepe is átalakulóban, változóban van. A korábban önmagában a pedagógus szerep által meghatározott tekintély mára lassan a múlté.
A társadalom agressziós szintje az utóbbi években – többek között az egyre mélyülő szegénységnek és kilátástalanságnak köszönhetően – érezhetően megnőtt, s ez a szakképző intézményekben tanuló diákokat és családjaikat az átlagosnál jelentősebb mértékben érinti. Nem véletlen, hiszen a fiatalok jó része hátrányos helyzetű családokban nevelkedik, s általános iskolai pályafutásuk kevésbé nevezhető sikeresnek. Az iskolával, tanulással kapcsolatosan számos kudarcot éltek meg, rossz tapasztalatokat szereztek. A családok kiszolgáltatottsága, a jövőtől való félelme jelentősen csökkenti az érintettek konfliktustűrő és -kezelő képességét, miközben növekszik az egymás iránt érzett bizalmatlanság és gyanakvás. Egyre gyakoribbak az emberek közötti, olykor a tettlegességig fajuló összeütközések, akár az iskolában is. A médián keresztül ezek az esetek nagy nyilvánosságot kapnak és fokozzák az érintettek, s végső soron az egész társadalom feszültségszintjét, s befolyásolják az iskolával kapcsolatos vélekedést, megítélést is. Mindezt tetézi, hogy a környezet, a szabályozás folytonos változása nem kedvez a hosszú távon építkező pedagógiai munkának, amelynek presztízse is egyre alacsonyabb.
Az iskola mindennapjai tele vannak konfliktusokkal, amelyek egyfelől természetesek az iskola életében, másfelől leképezik a társadalomban zajló folyamatokat.
A kép illusztrációHabár az iskolai konfliktusok okai sok esetben az iskolán kívül (is) keresendők, a megoldás, a pozitív kimenetek esélye mégis az iskolai közösség: diák, tanár és szülő kezében van. Ha az iskola, a pedagógus képes – többek között tananyagunk segítségével – kölcsönös tiszteleten, elismerésen és bizalmon alapuló légkört, nyílt kommunikációs tereket teremteni az érintettek között, alkalmaz új, máshol már bevált technikákat, a természetesen jelenlévő konfliktusok egy részét megelőzheti, vagy lefolyásukat enyhítheti. A nem kezelt konfliktusok mentén kialakuló feszültségek, frusztrációk, esetleges kudarcok tekintetében a végső vesztes mindig a legsérülékenyebb fél, a tanuló lesz.
A tananyag az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet „Az alternatív vitarendezés, az érdekalapú tárgyalás és a resztoratív technikák bevezetése a szakképző intézmények működési és nevelési gyakorlatába” című programja keretében készült. A program megvalósulásához a támogatást a Munkaerő-piaci Alap terhére az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosítja.