A konfliktusokat szintjeik szerint az alábbiak szerint csoportosíthatjuk: intraperszonális, interperszonális, szervezeten belüli, szervezetek közötti, nemzetközi, globális.
A konfliktusok megértésében és kezelésében segítségünkre van, ha folyamatként tekintünk rájuk. A folyamat meghatározható, elkülöníthető szakaszokból (fázisokból) áll, melyek a következők: lappangási, manifesztációs, jelzési, artikulációs, polarizációs, izolációs, destruktív fázisok, valamint az utolsó esély fázisa.
A tárgyalás, amelyet két- vagy többszereplős döntéshozatali folyamatnak nevezünk, a konfliktusmegoldás adekvát eszköze iskolai környezetben. A tárgyalási stratégia megválasztása függ a részt vevő felek személyiségétől, attitűdjétől, a konfliktus tárgyától, ugyanakkor maga a döntéshozatali folyamat is befolyásolja a résztvevők magatartását. Az élet legtöbb színterén a résztvevők háromféle tárgyalási stratégiát alkalmaznak, ezek a versengő, a kooperatív és kompromisszumos stratégiák. A különböző tárgyalási stratégiákból vezethetők le a konfliktuskezelés során alkalmazott jellemző magatartásformák, konfliktuskezelési attitűdök: a megoldásorientált és a győzelemorientált attitűd. Ezek az attitűdök a konfliktuskezelési folyamat során mutatott magatartásformákban is kifejezésre jutnak.
Konfliktushelyzetekben a felek között minden esetben ellentét húzódik, ütközés megy végbe. Általában érzelmek társulnak hozzá, amelyek azonban nem egyértelműen a konfliktus tárgyából vagy tétjéből következnek, hanem sokkal inkább a részt vevő felek személyiségéből, érzelmi állapotából és a környezetből fakadnak. A konfliktusok a nézeteltéréstől egészen a nyílt összecsapásig, erőszakos magatartásformákig terjedhetnek.
A konfliktusokkal ritkán találkozunk letisztult formában, leggyakrabban egy-egy részletüket, a jelenlétüket, egyes elemeiket érzékeljük csupán. A helyzetek megértésében segít, ha magára a konfliktusra folyamatként tekintünk, s nem pusztán mint jelenséget szemléljük. Ez megkönnyíti megértését, és lehetővé teszi, hogy a beavatkozás szükségességéről, illetve módjáról is döntsünk.
Konfliktusok az emberek közötti viszonyok több szintjén léphetnek fel. Attól függően, hogy hol jelenik meg a konfliktus, más-más tudományág vizsgálja.
Az egyén nemcsak másokkal, de esetenként önmagával is állhat konfliktusban. Ezeket a konfliktusokat intraperszonális, azaz a személyiségen belüli konfliktusnak nevezzük, és alapvetően a személyiség pszichológiája tárgykörébe tartoznak. Ilyen konfliktushelyzetet valamennyien többször élünk át életünk során.
A személyek és csoportok között kialakuló konfliktusokat személyközi, interperszonális konfliktusoknak nevezzük. Természetüket főként a szociálpszichológia vizsgálja.
Konfliktushelyzetek szervezeten belül is keletkeznek. A szervezeti konfliktusok szereplői is egyének és csoportok, azonban a konfliktus ezekben az esetekben elsősorban a szervezeti működés szemszögéből bír jelentőséggel. Ezek a konfliktusok a korábban említett tudományterületek mellett a szervezetpszichológia, a szervezetszociológia és a vezetéstudomány homlokterében állnak.
A szervezetek közötti konfliktusok jellemzően a szervezetek képviselői között nyilvánulnak meg. (Tipikusan ilyenek a fenntartó és az iskolavezetés közötti vitás helyzetek). A képviselők azonban ilyenkor nem magánemberként, hanem a szervezet nevében vesznek részt a vitában. A szervezetek közötti konfliktusokat számos tudományág vizsgálja a szervezetpszichológia és a szervezetszociológia mellett, mint pl. a marketing, a mikroökonómia, vagy éppen a politológia.
Léteznek nemzetközi és globális konfliktusok is: népek, államok, államszövetségek között. Ezek a politológia, hadtudomány, jogtudomány, makroökonómia vizsgálódásának tárgyai.
Ideális esetben a konfliktusokat keletkezésük szintjén kell megoldani. Ha például az interperszonális konfliktusok szétterjednek a szervezeten beül, és szervezeti szintű konfliktusokká válnak, abban az esetben a konfliktus eszkalálódásáról beszélünk.
Tananyagunk középpontjában a személyközi konfliktusok, valamint kisebb mértékben a szervezeten belüli konfliktusok állnak, tekintettel arra, hogy a szakképző iskolákban ezek előfordulása a leggyakoribb, s iskolai keretek között ezek kezelése valósítható meg. (Sajnos nem minden esetben.)
A tananyag az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet „Az alternatív vitarendezés, az érdekalapú tárgyalás és a resztoratív technikák bevezetése a szakképző intézmények működési és nevelési gyakorlatába” című programja keretében készült. A program megvalósulásához a támogatást a Munkaerő-piaci Alap terhére az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosítja.